A World Series of Poker* dnto asztala - David 'Chino' Rheem

David 'Chino' Rheem
Öt korábbi World Series of Poker* fizetős helyezésével – mely összesen $474,843-os pénznyereményt tesz ki – a 28 éves Los Angeles-i David ‘Chino’ Rheem már megtette betörését a póker világába. 2006-ban egy másik karkötő megnyeréséhez is közel került, amikor 750 játékost utasított maga mögé, majd 2. lett az $1,000-os No Limit Hold’em versenyen. Mégis az idei az a bizonyos év, ahol kitört az ezernyi többi játékos közül, akik minden évben megjelennek a bolygó legnagyobb pókerfesztiválján. A dicsőséghez vezető útja remekül kezdődött, mikor 5. lett az $5,000-os Vegyes Hold’em versenyen, amivel tekintélyes pénznyereményt, $93,624-t nyert egy olyan döntő asztalon, ahol a póker legnagyobb nevei közül is helyet foglaltak néhányan.
Agresszív stílusát maximálisan kihasználta a főverseny alatt, ennek köszönhetően a verseny nagy részében a legtöbb zsetonnal rendelkező játékosok között volt. Még egy lenyűgöző visszatérést is sikerült véghez vinnie, ugyanis amikor már csak néhányan maradtak, egy rossz sorozatot követően majdnem kiesett a versenyből. David azt állítja, hogy még csak el sem tudja képzelni, milyen érzése lehet megnyerni a $9,119,517-t, azonban kétségkívül minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy megtudja. David a novemberi döntő asztalt 10,230,000 zsetonnal kezdi, ami a Millió Dolláros Emberek közül a legkevesebb, összesen pedig a harmadik legkisebb stack. Azonban mégse írd le az esélyeit, hiszen a WSOP* döntő asztalain szerzett tapasztalata előnyt ad neki az ellenfeleivel szemben
David ‘Chino’ Rheem - PokerStars.tv interjú
További WSOP* videóblogokért és interjúkért látogass el a PokerStars.tv oldalára!
Vissza a Million Dollar Men oldalra
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC ("Harrah’s") védjegye. A Harrah’s a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.





