A 2008-as World Cup of Poker USA kvalifikációja

A PokerStars World Cup of Poker a különböző nemzetek pókerjátékosai által alkotott csapatok közötti verseny. Amint a mezőny kilenc csapatra zsugorodik, a bentmaradt csapatok díjcsomagokat nyernek - melyek tartalmazzák az utazás és a szállás költségeit -, hogy a PokerStars jóvoltából a Bahamákon játszhassanak. Az események igazán csak itt pörögnek fel, mivel a végső kilenc csapat mérkőzik meg a World Cup bajnoki címéért és az összesen $290,000 értékű pénznyereményekért. A döntő televíziós közvetítésű lesz.
Az Egyesült Államok World Cup of Poker csapatai
Az USA divíziót öt csapat alkotja: két nemzeti (USA 1 és USA 2) és három állami csapat. Az USA játékosai két módon juthatnak be a World Cup of Pokerre:
- A játékosok közvetlenül bejuthatnak az USA divízió két nemzeti csapatának egyikébe.
- A játékosok bejuthatnak államuk csapatába, majd a többi állami csapattal versengve továbbjuthatnak az USA divízió tartományi csapatainak fenntartott három hely egyikébe.
Út az állami csapatokba
1. LÉPÉS - Az 51 állami csapat kiválasztasa
Minden állami csapat négy játékosból áll - ketten a freeroll selejtezőkről, ketten a Verseny Élmezőnyből (TLB) jutnak be.
Két játékos a freeroll selejzetőkről
Minden állam játékosai számára két freeroll selejtező indul. A két selejtezőn a döntő asztalra jutó játékosok egy 18 résztvevős döntőt játszanak. Az állami döntő győztese és második helyezettje egy-egy helyet nyer az állam csapatába.
Az államod selejtezőjére történő nevezéshez kérjük, nyisd meg a PokerStars klienst és kattints az "Események", "World Cup", majd az "US selejtezők" lapfülre! Ezt követően az "US selejtezők" lobbyban keresd meg az államod versenyét és válaszd ki azt, majd kattints a "Nevezés" gombra! Az USA selejtezők menetrendje megtalálható a USA selejtezők menetrendje oldalon.
Két játékos a Verseny Élmezőnyből
Mind az 51 állam Verseny Élmezőnyének első két helyezettje (a 2007. január 1. és december 31. közötti időszakot figyelembe véve) automatikusan bejut állama World Cup csapatába. A legjobb Verseny Élmezőny (TLB) helyezést elért játékosnak lehetősége lesz a csapatkapitányi pozíció betöltésére.
2. LÉPÉS - Az 51 állami csapat 3 divíziós selejtezőt játszik
Az 51 állami a következő 3, 17-es csoportba kerül besorolásra:
| 1. csoport: | CT, DE, DC, FL, GA, ME, MD, MA, NH, NJ, NY, NC, PA, RI, SC, VT, VA |
|---|---|
| 2. csoport: | AL, AR, IL, IN, IA, KY, LA, MI, MN, MS, MO, OH, OK, TN, TX, WI, WV |
| 3. csoport: | AK, AZ, CA, CO, HI, ID, KS, MT, NE, NV, NM, ND, OR, SD, UT, WA, WY |
A csoportok "Pontszerző selejtezőket" játszanak, amivel kikerül minden csoport győztes állama. A "Pontszerző selejtezők" négy versenyt tartalmaznak, melyek mindegyikén a csoportot alkotó csapatok egy-egy embere vesz részt. A játékosok a versenyeken elért helyezéseik alapján pontokat szereznek csapataiknak. A legtöbb pontot gyűjtő csapat a "Pontszerző selejtezők" győztese. További információk a Pontszerző selejtezők oldalon találhatók.
Tegyük fel, hogy bejutottál az egyik állami csapatba! A csapatod mind a négy tagja részt vesz egy versenyen (a négy csapattag négy különböző versenyen indul), melyeken a csoport többi csapatának egy-egy tagja ellen játszik. Amint mind a négy verseny lezajlott, a csapattagok által szerzett pontszámok összeadódnak, és a legmagasabb pontszámmal rendelkező csapat lesz a csoport győztese.
Ezt követően a három csoport győztes csapata elfoglalja az USA divízió állami csapatainak a helyét, majd a divízió többi csapatával verseng a Divíziós rájátszások során.
Út a nemzeti csapatokba
Amennyiben nem sikerül bejutnod az államod csapatába, még mindig bejuthatsz a két USA nemzeti csapat egyikébe. Ahogy a World Cup of Poker minden más csapata, az USA 1 és az USA 2 is négy játékost tartalmaz: két bejutót a freeroll selejtezőkről és két bejutót a TLB-ről.
A freeroll selejtezőkről bejutók
Mindkét USA nemzeti csapatba két játékos a két freeroll selejtezőről jut be. Ezen selejtezők döntő asztali helyezettjei egy 18 résztvevős döntőt játszanak.
- A döntő győztese és harmadik helyezettje jut be az USA 1 csapatba.
- A döntő második és negyedik helyezettje jut be az USA 2 csapatba.
Az USA nemzeti csapatok selejtezőjire történő nevezéshez kérjük, nyisd meg a PokerStars klienst és kattints az "Események", "World Cup", majd az "US selejtezők" lapfülre! Ezt követően az "US selejtezők" lobbyban megtalálhatod az USA csapatok selejtezőit. Az USA selejtezők menetrendje megtalálható az USA selejtezők menetrendje oldalon.
A Verseny Élmezőnyből bejutó játékosok
Az USA TLB első négy helyezettje (a 2007. január 1. és december 31. közötti időszakot figyelembe véve) automatikusan bejut az USA 1 és az USA 2 csapatba. A legjobb Verseny Élmezőny (TLB) helyezést elért játékosnak lehetősége lesz az USA 1 csapatkapitányi pozíció betöltésére. A Verseny Élmezőny második helyezettjének lehetősége lesz az USA 2 csapatkapitányi pozíció betöltésére.
Divíziós rájátszások
Amint kialakult az USA két nemzeti csapata, ezek "Pontszerző selejtezőket" játszanak a három állami csapattal. Az ezt megnyerő csapat továbbjut a Bahamákon megrendezésre kerülő élő döntőben. További részletekért látogasd meg a Divíziós rájátszások menetrendje oldalt!
Amennyiben bármilyen kérdésed lenne az idei World Cup of Pokerrel kapcsolatban, kérjük, lépj kapcsolatba velünk magyar nyelven a wcp@pokerstars.com címen!
Vissza a World Cup of Poker V főoldalára




