Play Poker | Free Download
WCOOP

A WCOOP a legnagyobb és legrangosabb éves versenysorozat az interneten.

» Töltsd le és játssz most!

WCOOP győztesek és csúcspontok

World Championship of Online Poker – Korábbi eredmények és győztesek

A PokerStars World Championship of Online Poker (WCOOP) 2002-ben indult útjára, és azóta a világ legnagyobb és legtöbb nyereménnyel kecsegtető online versenysorozatává vált. 2002-ben, az első sorozat összesített nyereményalapja 730 000 $ volt, 2011-ben a nyeremények teljes összege meghaladta a 47 000 000 $-t!

WCOOP 2011

A 2011-es WCOOP ismét nagyszerűen sikerült, a versenysorozat idén jócskán túlszárnyalta a 30 000 000 $-os garantált nyereményalapot a megrendezett 62 verseny során. Az 5 200 $-os főversenyt a dán Kallllle nyerte, akinek bizonyára megváltoztatja az életét az 1 627-fős mezőny fölött aratott győzelemért kapott 1 260 018 $. Idén is kitűnően szerepeltek a Team PokerStars Pro tagjai, hiszen megnyerte első karkötőjét Noah Boekenés Shane shaniac Schleger is, Anders Donald Hoyer Berg pedig mostantól hárommal is büszkélkedhet. Eugene Katchalov csupán karnyújtásnyira volt attól, hogy felcsatolhassa második karkötőjét, de végül meg kellett elégednie a 10 300 8-game high roller verseny második helyezésével. Viszont a főversenyen is sikerült fizetős helyre érnie, bizonyítva, hogy 2011-ben is remek formában van. A Versenysorozat legjobb játékosa díjat 2FLY2TILT szerezte meg


WCOOP 2010WCOOP 2010

Számos online póker rekord megdőlt a 2010-es World Championship of Online Poker során, hiszen ez volt minden idők legnagyobb online versenysorozata. 23 nap alatt összesen 62 versenyt rendeztünk, amelyen hihetetlen összegű nyereményalap, 63 157 150 $ talált gazdára. A Team PokerStars Pro tagjai két karkötőt nyertek, Jason Mercier a 42., 1050 $-os no limit holdem versenyen nyert 435 862$-t, Anders „Donald” Hoyer Berg pedig a 34., triple draw 2-7 versenyen elért győzelméért kapott 25 890 $-t. Az 5 200 $-os főversenyen 2 443 induló volt, így a nyereményalapba 12 215 000 $ került, a győztes pedig POTTERPOKER lett, aki 2 278 097 $-t vihetett haza – ez a legnagyobb díjak között van, amit valaha is pókerversenyen elért győzelemért kapott valaki. A második és a harmadik helyezett, joeysweetp és Russian_nuts is több mint egymillió dollárral lett gazdagabb.


WCOOP 2009WCOOP 2009

A 2009-es World Championship of Online Poker volt az addig rendezett legnagyobb online versenysorozat. 18 nap során 140 ország játékosai összesen 45 versenyen küzdöttek meg az 51 652 800 $-os nyereményalapért. Három játékosnak is sikerült dupláznia: Ryan „g0lfa” D’Angelo megnyerte a 18., 320 $-os 8-game és a 29., 320 $-os vegyes versenyt; a Team PokerStars Pro tagja, Bertrand „ElkY” Grospellier pedig győzött a 38., 530 $-os no limit holdem 1R1A és a 43., 215 $-os no limit holdem versenyen. Mindemellett Daniel „djk123” Kelly volt az, aki megkapta a Versenysorozat Legjobb Játékosa címet, hiszen ő a két versenygyőzelem mellett még a főverseny negyedik helyével is büszkélkedhet. Ezzel az elképesztő teljesítménnyel a Versenysorozat Legjobb Játékosa trófea mellett nyert egy prémium csomagot is a 2010-es PCA eseményre.


WCOOP 2008WCOOP 2008

A 2008-as World Championship of Online Poker akár a WSOP-vel is felvehette volna a versenyt. A 33 versenyen összesen 39 958 000 $került a nyereményalapba. Mindennap két versenyt játszottak, és összesen 119 ország 22 873 játékosa versengett a megtiszteltetésért, hogy WCOOP bajnok lehessen. A főverseny nevezési díját a duplájára, 5 200 $-ra emeltük, ami azt jelentette, hogy az összes nyereményalap 10 925 000 $-ra emelkedett. Ckingusc kapta belőle a legnagyobb szeletet, aki 1 265 432,23 $-t és egy arany karkötőt nyert. A Team PokerStars Pro tagjai is kiválóan teljesítettek, Chris Moneymaker két döntő asztalra is bejutott, a francia fenomén, ElkY pedig 407 285 $-t szedett össze a versenyek során.


WCOOP 2007WCOOP 2007

2007-ben a PokerStars WCOOP 23 versenyből állt, és ekkor jelentek meg először a shorthanded versenyek. Az összes nyereményalap meghaladta a 20 000 000 $-os álomhatárt, egész pontosan 24 218 600 $-ra rúgott. Száznál is több ország több mint 40 000 játékosa vett részt a versenyeken, magára a főversenyre pedig 2 998-an neveztek, 7 495 000 $-os nyereményalapot jött össze. Bár a verseny több mint 21 órán át tartott, de hasznosan eltöltött időnek bizonyult ka$ino számára, aki a karkötő mellé a WCOOP történetének első milliós nyereményét is hazavihette, nyereménye 1 378 330 $ volt. A Team PokerStars Pro tagja, Vanessa Rousso a második helyen végzett, ezzel 700 782 $-t vághatott zsebre.


WCOOP 2006WCOOP 2006

A World Championship of Online Poker 2006-os sorozatán 18 verseny volt, és 18 674 300 $-ra rúgott a teljes nyereményalap. Spawng teljesítménye említésre méltó, ő volt az első játékos, akinek két WCOOP karkötőt sikerült nyernie, valamint kwob20 is kiemelkedőt nyújtott, hiszen ő az első, aki ugyanabban az évben nyert meg két karkötőt. 2006-ban új versenyként a HORSE tűnt fel a színen, amire a nevezési díj 5 200 $ volt, a győztes pedig a Team PokerStars Pro tagja, Chad Brown lett, aki stelladora néven játszik az oldalon. A főversenyen a profi pókeres, JC Tran győzedelmeskedett, aki a sztároktól hemzsegő mezőny legyőzésével 670 194 $-ral növelte a bankrollját.


WCOOP 2005WCOOP 2005

A 2005-ös WCOOP nagyobb volt, mint bármely korábbi. Ezúttal 12 000 000 $ volt a teljes nyereményalap, ami duplája az előző évinek. A versenynaptár 15 versenyt tartalmazott, melyek közel 20 000 játékost vonzottak. A versenysorozat ezúttal szeptemberben került megrendezésre, és ez a szokás azóta is megmaradt. A főversenyen 1 494 játékos szállt harcba, miáltal 3 735 000 $került a nyereményalapba. A döntő asztalon hárman osztoztak, mindannyian legalább 500 000 $-os nyereményhez jutva. Végül a pennsylvaniai (USA) Panella86 szerezte meg a karkötőt és az 577 342 $ fődíjat.


WCOOP 2004WCOOP 2004

2004-ben a WCOOP versenynaptárjában 12 verseny kapott helyet, a no limit holdem főverseny nevezési díja pedig 2 600 $-ra emelkedett. A sorozat teljes nyereményalapja 6 000 000 $ fölött volt, és az USA mind az 50 államának, valamint a világ 40 országának több mint 10 000 játékosa vett részt rajta, ami a versenysorozatot valóban globálissá tette. A 2004-es WCOOP volt a valaha rendezett legnagyobb online pókerverseny, a főverseny nyereményalapja pedig elérte a 2 100 000 $-t! A döntő asztalon hat ország képviseltette magát, és a norvég Ragde győzött, megszerezve ezzel a 424 945 $-t és az arany karkötőt.


WCOOP 2003WCOOP 2003

2003-ban a sorozat 11 versenyből állt, melyek között volt holdem, omaha és stud is. Ez volt az első WCOOP, miután a Team PokerStars Pro tagja, Chris Moneymaker megdöbbentő győzelmet aratott a WSOP-n, és a játékosok elkezdtek a PokerStarsra seregleni, hogy online pókerezzenek. Összesen 1 358-an játszottak a 4. versenyen, ami 300 $ no limit holdem volt, az egész sorozaton pedig összesen több mint 2 700 000 $-t osztottak ki nyereményként, ebből 891 000 $-t lehetett megnyerni az 1 050 $ no limit holdem főversenyen. Azon a versenyen DeeOhGee állt a lista élén, amely a 81 fizetős helyre ért játékost tartalmazta, és 222 750 $-t vihetett haza a győzelemért.


WCOOP 2002WCOOP 2002

2002 júliusában került megrendezésre a legelső WCOOP sorozat, amelyen összesen kilenc verseny kapott helyet, nyereményalapjuk összesen meghaladta a 730 000 $-t. A legelső versenyen indultak a legtöbben, 565 játékos küzdött egymással a 100 $ + 9 $ limit holdem versenyen. Az 1 050 $ no limit holdem főversenyre 238 játékos nevezett, a nyereményalap pedig 238 000 $ volt. Ezt a versenyt a svéd MultiMarine nyerte, akinek 65 450 $-ral jutalmazták az erőfeszítéseit. A PokerStars 5000 $ készpénz jutalmat adott a versenysorozat legjobb játékosának, aki a három versenyen is fizetős helyre jutó TheBeat lett.

ÚJ JÁTÉKOS VAGY? TÖLTSD LE
AZ INGYENES PÓKERSZOFTVERT!

Csak töltsd le az ingyenes PokerStars szoftvert és kezdj el játszani! A szoftver letöltése egyszerű.

Pókerezz!

A pókeres szoftver letöltésének menete

Különleges ajánlatok

Special Offers

A PokerStars különleges ajánlataiban egész évben pénzjutalmakat és a legjobb élő versenyekre szóló helyeket kínál.