A hivatásos pókerjátékos, Vanessa Selbst a Yale-en diplomázott politikatudományból, jelenleg pedig a Yale jogi karára jár. Egész életében a játékok nagy rajongója volt, akár kártyáról, akár a Pacmanről volt szó, innen ered a póker iránti szeretete. Egyetemi évei alatt kezdte komolyabban venni a pókert, és ez a tanrenden kívüli tevékenység igencsak kifizetődőnek bizonyult, hiszen Vanessa több mint 4 000 000 $-t nyert már eddig.
Mindössze pár év alatt Vanessa kiváló eredményeket ért el a legnagyobb élő versenyeken. Első alkalommal 2006-ban jutott el a World Series of Poker* egyik versenyének döntő asztaláig, ekkor egy 2 000 $-os no limit holdem versenyen 7. lett, amiért 101 285 $-t kapott. Egy évvel később visszatért, és 3. lett az 5 000 $-os headsup világbajnokságon, amiért 128 968 $ járt. Következő évben Vanessa végül megszerezte azt az átütő győzelmet, amire vágyott, megnyerte az első karkötőjét. Kemény, 759-fős mezőnyben sikerült nyernie egy 1 500 $-os pot limit omaha versenyen, a bajnoki cím mellé 227 993 $-t kapott, és kivívta a pókeres világ tiszteletét. Pár nap múlva ismét a tűz közelébe került, amikor 3. lett a 10 000 $-os headsup világbajnokságon, ez 108 288 $-t ért. Számos további fizetős hely után, amelyeket az Egyesült Államok különböző versenyein szerzett, 2010-ben Vanessa megnyerte a North American Poker Tour (NAPT) Mohegan Sun állomásának főversenyét, ami 750 000 $-t hozott számára a konyhára, és megerősítette státuszát a mai pókervilág legtehetségesebb játékosai sorában. Miután 4. lett az EPT London high roller versenyén, ami 226 910 $-t jelentett, Vanessa nyerő szériája tovább folytatódott a Partouche Poker Tour főversenyének megnyerésével, amiért elképesztő összeget kapott, ez az 1 648 470 $-os összeg eddigi pályafutásának legnagyobb nyereménye. A következő évben Vanessa történelmet írt, amikor ismét elindult az NAPT Mohegan Sun állomásán, és 2011-ben is győzni tudott, így ő lett minden idők első játékosa, aki két egymást követő évben is meg tudta nyerni ugyanazt a PokerStars élő versenyt. Ez a győzelem 450 000 $-t jelentett számára, méltó megkoronázásaként az előző 12 hónap sikereinek.
Amikor éppen nem pókerezik, Vanessa a tanulmányaira koncentrál, és politikai téren is aktív, küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen. Szeret kosárlabdázni és teniszezni, valamint szívesen billiárdozik és dartsozik is.
Vanessa Torontóban, Kanadában él, online pedig a „V. Selbst” néven láthatod játszani.
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| 2006-os WSOP 2 000 $-os no limit holdem | 2006. július | 7 | 101 285 $ |
| 2007-es WSOP 5 000 $-os headsup világbajnokság | 2007. július | 3 | 128 968 $ |
| 2008-as WSOP 1 500 $-os pot limit omaha | 2008. június | 1 | 227 933 $ |
| 2008-as WSOP 10 000 $-os headsup világbajnokság | 2008. június | 3 | 108 288 $ |
| World Poker Finals 1 850 $ no limit holdem | 2008. november | 1 | 115 000 $ |
| NAPT Mohegan Sun főverseny | 2010. április | 1 | 750 000 $ |
| EPT London 20 000 £-os high roller no limit holdem | 2010. október | 4 | 226 910 $ |
| Partouche Poker Tour főverseny | 2010. november | 1 | 1 648 470 $ |
| NAPT Mohegan Sun | 2011. április | 1 | 450 000 $ |
| WPT Five Diamond World Poker Classic | 2011. december | 3 | 338 351 $ |
| L.A. Poker Classic 5 100 $ no limit holdem | 2012. február | 1 | 140 295 $ |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.
Juss ki a régiódban és világszerte rendezett legnagyobb élő pókeres eseményekre az éppen zajló freerollokról és szatellit selejtezőkről!
Tudj meg többet az élő pókerről!
A PokerStars különleges ajánlataiban egész évben pénzjutalmakat és a legjobb élő versenyekre szóló helyeket kínál.