Play Poker | Free Download

Vanessa Rousso

Vanessa Rousso

A New Yorkban született, francia-amerikai kettős állampolgárságú Vanessa Rousso a Duke Universityn tanult, ahol dicsérettel végezte el tanulmányait. Ezt követően Miamiba költözött, ahol jogi karra járt annak reményében, hogy értékpapírügyekkel foglalkozó jogász lesz belőle. Ez még azelőtt volt, hogy rátalált volna a pókerre.

A Duke-on eltöltött idő alatt Vanessát elkezdte érdekelni a Játékelmélet, ami arra tanít meg, hogy miként alkalmazzunk összetett, matematikai alapú döntéshozó stratégiákat a mindennapi életben. Párosítva ezt a tudást a játékok iránti szeretettel, természetesnek tűnik, hogy egy pókerjátékost kapunk. Vanessa 2005-ben mutatkozott be az élő versenyvilágban, tudását számos lenyűgöző eredménnyel alátámasztva. Egy évvel később eljutott a WPT Championship döntő asztalára, ahol 7. lett, és több mint $250,000-t nyert. Ezen kívül Vanessa ugyanebben az évben az addigi legfiatalabb női játékos lett, aki eljutott egy WSOP döntő asztalig, amikor a 8. helyen végzett az $5,000 shorthanded holdem versenyen. Ezt a WPT Borgata Poker Open egyik előversenyén elért győzelem követte, ahol Vanessa a 173 fős mezőnyt maga mögé utasítva nyert $285,450-t.

2007 októberében 2. lett a PokerStars World Championship of Online Poker főversenyén. Vanessa több mint $700,000-t nyert, ami az online póker történetében az egyik legnagyobb pénznyeremény. 2009 márciusában headsup póker szakértelmét bizonyította be, mikor elérte az NBC National Heads-Up Poker Championship Las Vegas döntő asztalát. A sztárokkal teletűzdelt 64 fős mezőnyben a világ legjobbjai voltak jelen, Vanessa pedig $250,000-t tehetett zsebre lenyűgöző második helyezésével. Ezt követően nagy sikerek reményében Monte Carlóba utazott az EPT nagydöntőjére. Itt sem okozott csalódást, ugyanis az eddigi legjelentősebb nyereményét szerezte meg a €25,000-s High Roller versenyen – a €720,000-t érő győzelmét csak az teszi még lenyűgözőbbé, hogy a 78 fős, sztárokkal teletűzdelt mezőnyben a világ legjobb játékosaival küzdött meg.

Amikor Vanessa éppen nem játszik, valahogy sikerül időt szakítania számos hobbijainak mindegyikére. Adrenalinfüggőnek tartja magát, és rendszeresen ejtőernyőzik, valamint ugrik le gumikötéttel. Ezen kívül stratégiai cikkeket ír számos pókermagazinnak.

Mind élőben, mind online jelentős nyereményeket könyvelhet el, azonban bizonyos, hogy számos további cím lebeg Vanessa szeme előtt. Vanessa Rousso jelenleg Vancouverben, Kanadában él, online pedig „LadyMaverick” néven találkozhatsz vele az asztaloknál.

Jelentősebb eredmények:

Verseny Dátum Helyezés Nyeremény
WPT, $25,000 no limit bajnokság 2006. április 7. $263,625
WSOP, $5,000 shorthanded no limit holdem 2006. július 8. $61,955
WPT Borgata Open, $5,000 no limit holdem 2006. szeptember 1. $285,450
Ultimate Poker Challenge Championship Event 2007. március 2. $65,863
PokerStars WCOOP, no limit holdem főverseny 2007. október 2. $700,782
Poker After Dark, „Gus és a lányok” epizód 2008. január 1. $120,000
EPT Monte Carlo, €2,000-s no limit holdem 2008. április 4. $54,116
PokerStars WCOOP, $1,050 FLHE 2008. szeptember 3. 59,450
WPT Southern Poker Championship 2009. január 7. $79,117
NBC National Heads-Up Poker Championship 2009. március 2. $250,000
EPT nagydöntő, €25,000-s high roller verseny 2009. május 1. $946,696
PCA $1,000 hölgyek versenye 2010. január 1. $24,725
WPT Five Diamond World Poker Classic főverseny 2010. december 3. 358 964 $
EPT Madrid 25 000 $ high roller 2011. május 5. 148 423 $

Nézd meg őt: Vanessa Rousso (angol nyelven)

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

ÚJ JÁTÉKOS VAGY? TÖLTSD LE
AZ INGYENES PÓKERSZOFTVERT!

Csak töltsd le az ingyenes PokerStars szoftvert és kezdj el játszani! A szoftver letöltése egyszerű.

Pókerezz!

A pókeres szoftver letöltésének menete

Minden TEAM PokerStars játékos

Vanessa Rousso News

Élő póker

Live Poker

Juss ki a régiódban és világszerte rendezett legnagyobb élő pókeres eseményekre az éppen zajló freerollokról és szatellit selejtezőkről!


Különleges ajánlatok

Special Offers

A PokerStars különleges ajánlataiban egész évben pénzjutalmakat és a legjobb élő versenyekre szóló helyeket kínál.