Mielőtt berobbant a póker világába, Steve Paul-Ambrose üzleti és természettudományi tanulmányait végezte a kanadai Waterloo Egyetemen. Ahogy a legtöbb egyetemi campus, az övé is tele volt olyanokkal, akik Texas Hold’emet játszottak, és nem telt el sok idő, mire ő is elkezdett játszani.
Bár órákon át hallgatta nagybátyját és bátyját pókeres leosztásokról beszélni, Steve igazából soha nem gondolt arra, hogy ő maga is kipróbálja a játékot. Amikor azonban az egyetemi szobatársaival látta, ahogy a Team PokerStars Pro tagja, Chris Moneymaker megnyerte a 2003-as World Series főversenyét, fogott egy kártyapaklit, és elkezdett gyakorolni. Elkerülhetetlen volt, hogy a PokerStars-on játsszon, és következő pár évét a pókertudása fejlesztésére szánja.
A pókertőkéje folyamatosan nőtt, és 2005 végén sikerült megnyernie egy helyet a neves PokerStars Caribbean Adventure-re a Bahamákon. A következő januárban végül elnyerte a bajnoki címet és az ezzel járó $1,388,600 pénzdíjat. Ahogy azt Moneymaker tette, Steve is egy olcsó PokerStars szatellitről jutott el a nagy nyereményt hozó napig. Azóta is folyamatosan fizetős helyen végez a világ legnagyobb versenyein. Nagy betörést hajtott végre a 2007-es World Series-en, ahol eljutott az $5,000 vegyes Hold’em verseny döntő asztalára. Végül a 4. helyről esett ki, amivel $146,259-t keresett. Ezt egy 3. helyezés követte a Bellagio Kupa $5,000 Hold’em versenyén, ami újabb $97,460-al bővítette versenynyereményeit.
Szabadidejét Steve golfozással, olvasással, főzéssel és a menyasszonyával tölti.
A Bahamákon elért sikere után Steve-ről kiderülhetett volna, hogy nem több egy szerencsés fiatal játékosnál, aki miután megnyert egy nagy versenyt, eltűnik a semmiben. Ehelyett azonban bebizonyította a világnak, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy megélhetésből, profi szinten pókerezzen, és továbbra is nagy fenyegetésnek számít minden nagyversenyen, melyen elindul. Steve a Team PokerStars Pro tagja, online a „Stevejpa” név alatt található meg.
Ha többet szeretnél megtudni Steve-ről, látogasd meg a www.stevepaul-ambrose.net oldalt!
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| WPT PokerStars Caribbean Adventure | 2006. január | 1. | $1,388,600 |
| WPT, $25,000 no limit holdem bajnokság | 2006. április | 63. | $43,935 |
| 2007-es WSOP, $5,000 vegyes Hold’em | 2007. június | 4. | $146,259 |
| III. Bellagio Kupa, $5,000 no limit holdem | 2007. július | 3. | $97,460 |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.