Tóth Richárd Magyarországon született, és jelenleg a fővárosban, Budapesten él. Politológiából szerzett diplomát, majd egy számítástechnikai cégnél kezdett dolgozni. Lelkes sportemberként rendszeresen kosarazik és úszik, de szereti az olyan kinti elfoglaltságokat is, mint a tájékozódási futás és sziklamászás. Jó hasznát vette a személyiségében lakozó versenyszellemnek és rettenthetetlenségnek a pókerasztal mellett, és 2006-ban profi játékosnak állt.
Richárdnak hosszú listája van a világ különböző pontjain szerzett tornagyőzelmekről és fizetős helyekről, miáltal egyike Magyarország legsikeresebb játékosainak. 2006-ban majdnem sikerült WSOP* karkötőt is nyernie, amikor 2. lett egy $1,500-os no limit holdem versenyen, ami $333,729-t hozott neki. Azóta már többször is sikerült pénzbe érnie a World Series of Pokeren, a 2009-es Főversenyen például a legjobb 400-ba jutott. Az első jelentősebb győzelmét a 2006-os European Poker Mastersen szerezte, akkor $128,732-t nyert. Majd újabb siker következett néhány hónappal később, amikor 3. lett az EPT Koppenhágán, ezért $232,308-t kapott. Van már World Poker Tour bajnoki címe is, amit a 2009-es WPT Pozsony főversenyén sikerült begyűjtenie újabb $212,397-ral együtt, a 2010-es PokerStars Caribbean Adventure főversenyén pedig 14. lett, amivel $115,000-ral gyarapodott bankrollja. Emellett az elmúlt években az Austrian Classics versenyein is jól szerepelt, 2007-ben meg is nyert itt egy €200-s pot limit omaha versenyt.
Richárd számára a póker nem csupán a pénzszerzésről szól. Sokkal inkább eszköz arra, hogy elérje céljait és tiszteletet vívjon ki magának. Ez a megközelítés egyértelműen kifizetődőnek tűnik, hisz immár évek óta pénzbe tud érni a világ legnagyobb versenyein. Richárd a Team PokerStars Pro tagjaként online „Richard Toth” néven játszik.
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| 2006-os WSOP $1,500-os no limit holdem | 2006. július | 2. | 333 729 $ |
| European Poker Masters €3,000-s no limit holdem | 2006. október | 1. | 128 732 $ |
| EPT Koppenhága DKr 37,500-s főverseny | 2007. január | 3. | 232 308 $ |
| Austrian Classics €200-s pot limit omaha | 2007. október | 1. | 24 725 $ |
| 2009-es WSOP World Championship Főverseny | 2009. július | 360. | 29 911 $ |
| WPT Pozsony főverseny | 2009. szeptember | 1. | 212 397 $ |
| PokerStars Caribbean Adventure főverseny | 2010. január | 14. | 115 000 $ |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.
Juss ki a régiódban és világszerte rendezett legnagyobb élő pókeres eseményekre az éppen zajló freerollokról és szatellit selejtezőkről!
Tudj meg többet az élő pókerről!
A PokerStars különleges ajánlataiban egész évben pénzjutalmakat és a legjobb élő versenyekre szóló helyeket kínál.