Peter Eastgate azóta pókerezik, hogy leérettségizett a dániai Odense-ben. A legtöbb ember számára az iskolapadból átülni egyenesen a kártyaasztal mellé nem kecsegtetne túl jó kilátásokkal. Azonban a legtöbb ember nem Peter Eastgate. Mindössze néhány év alatt amatőr kártyásból minden idők egyik legtöbbet nyert játékosává nőtte ki magát.
Első nagy eredményét az élő pókerben a 2007-es Irish Openen érte el, ahol a döntő asztalra jutott, és $46,714-t tett zsebre. Bár ez nem volt nagy pénznyeremény, azonban bebizonyította, hogy Peterben megvan mindaz a tudás, amivel jól teljesíthet a póker legjobb játékosaival teletűzdelt, nagy mezőnyű versenyeken. Ezt még két fizetős helyezés követte a PokerStars.com European Poker Tour versenyein: $16,610-t nyert a 4. évad koppenhágai versenyén elért 32. helyezésével, majd a londoni versenyen a $29,871-t érő 18. helyen végzett. Ezek lenyűgöző eredmények voltak, de úgy tűnt, Eastgate sokkal nagyobb dolgok elérésére hivatott. 2008 júliusában Las Vegasban ez be is bizonyosodott
Amikor a World Series of Poker* megérkezett a városba, nyilvánvalóvá vált, hogy a főverseny ismét hatalmas lesz. Mire az osztók leosztották az első kártyákat, 6 844 játékos állt készen arra, hogy szerencsét próbáljon a dicsőségért és a hatalmas nyereményekért. Napokkal később Peter az utolsó talpon lévők egyike volt, készen arra, hogy novemberben visszatérjen a döntő asztalhoz. Itt a 4. legtöbb zsetonnal kezdett, és jó esélye volt a győzelemre. Mikorra már csak ő és ellenfele, a Team PokerStars Pro tag Ivan Demidov maradt játékban, Peter 3:1 arányban vezetett a zsetonok tekintetében. Több mint négy órával és 105 leosztással később véget ért a párbaj, és Peter lett az új bajnok. A bajnoki cím és a karkötő mellé hatalmas, $9,152,416-os nyeremény járt – a póker történelmének egyik legnagyobb pénznyereménye, ami Petert az eddig legtöbbet nyert dán – és egyúttal skandináv – játékossá tette. Ezen kívül a rekordok könyvébe is bekerült, mint a főverseny eddigi legfiatalabb bajnoka – mindössze 22 évesen szerezte meg a győzelmet. Rácáfolva azokra a jóslatokra, hogy vegasi győzelme egyszeri alkalom volt, Peter megnyerte a 2009-es PokerStars CArribean Adventure egyik mellékversenyét, amiért $343,000 ütötte a markát. Októberben stílusosan tett még rá erre egy lapáttal, amikor második lett az EPT London főversenyén, ez $843,734-t hozott számára.
Peter sikerének talán az egyik legelképesztőbb részlete az, hogy saját magát még csak nem is tartja elsősorban élő játékosnak. A WSOP-n elért sikerei előtt pókeres bevételének nagy részére online, a PokerStars készpénzes asztalain tett szert.
A 20-as éveinek elején járó Peter minden pókeres álmát éli át, és néhány év alatt többet ért el, mint a legtöbb játékos egész életében. Ha soha többé nem ér el fizetős helyezést egyik versenyén sem, még az sem számítana. Akár már most visszavonulhatna a játéktól, és egész életében eddigi nyereményeiből élhetne, arra azért nem fogadnánk, hogy ez hamarosan megtörténik! Peter a Team PokerStars Pro tagja, online „PeteEastgate” néven található meg.
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| The Irish Open, €3,300 no limit holdem | 2007. április | 9. | $46,714 |
| EPT Koppenhága, DKr 47,750 no limit holdem | 2008. február | 32. | $16,610 |
| EPT London, £5,200 no limit holdem | 2008. október | 18. | $29,871 |
| 2008-as WSOP, $10,000 főverseny | 2008. november | 1. | $9,152,416 |
| EPT PokerStars, Caribbean Adventure főverseny | 2009. január | 84. | $17,500 |
| EPT PokerStars, Caribbean Adventure $5,000 verseny | 2009. január | 1. | $343,000 |
| EPT London £5,000 no limit holdem | 2009. október | 2. | $843,734 |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.