Nicola Fedeli a bankszektorban kezdte pályafutását, de a texas holdem és a póker által nyújtott anyagi lehetőségek felkeltették a figyelmét. Tévés pókerközvetítéseket nézett, így kerítette hatalmába a póker. Lenyűgözte az asztalnál folyó küzdelem, és azonnal magával ragadta a játék. Úgy döntött, hogy megtanul játszani, és majd azt követően kitalálja, hogy hol és hogyan kamatoztassa a tudását.
Az olasz élő pókeres világban Nicola szép eredményeket és tapasztalatokat szerzett. Először 2007-ben ,a Venice Poker Openen jutott fizetős helyre, ahol a döntő asztalra került, és a hetedik helyen végzett, nyereménye $3,095 volt. Következő döntő asztali szereplése egy harmadik hely volt Portorosében, Szlovéniában, amellyel $4,468-t keresett. Az olasz pókeresek számára remek hírnek bizonyult az Italian Poker Tour (IPT) indulása, és Nicola messzemenőkig ki is használta, hogy hazai pályán méretheti meg magát egy kiemelkedő színvonalú versenysorozaton. Már rögtön az első versenyen jól szerepelt, a 255 fős mezőnyben tízedik lett, így $7,794-t vihetett haza.
Nicola pókeren kívüli érdeklődési köre igen széles. Képzett borszakértő, és résztulajdonos egy borüzletben Sienában. Magas szinten dzsúdózik, kilenc éve űzi ezt a sportot. Nagyon szereti a tengert is, és reméli, hogy a közeljövőben sikerül vennie egy hajót. Megtiszteltetésnek érzi, hogy csatlakozhatott a Team PokerStars Pro csapatához, és sosem választott volna mást, mint a PokerStarst – főleg, hogy már az egész családja itt játszik! A Team PokerStars Pro tagja, és online „N.Fedeli” néven játszik.
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| Venice Poker Open | 2007. október | 7. | $3,095 |
| WSOP* Madness Portorose | 2009. május | 3. | $4,468 |
| IPT San Remo €2,000 no limit holdem | 2009. június | 10. | $7,794 |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.