A portugál játékos, Luis Medina mindig is szívesen játszott kártyajátékokat, különösen bridzset, gint és kanasztát. A pókerbe akkor szeretett bele, amikor az Egyesült Államokba utazott tanulmányai folytatására, és ezen belül is a No Limit Holdem ragadta meg az érdeklődését. Szabadidejében Atlantic City-be utazott játszani, ami Las Vegas után a második legnagyobb város, ahol a pókervilág szerencsevadászai lehetőségek után kutathatnak a nagy nyeremény reményében.. Nem telt sok időbe, hogy stabil nyerővé váljon.
Az azóta eltelt években Luis figyelemre méltó sikereket ért el a világ élő versenyein és online a PokerStarson. 2001-ben fizetős helyen végzett az Austrian Masters fesztiválon, 2007-ben pedig hazáját képviselte a PokerStars World Cup of Poker döntőjében, ahol végül az 5. helyet szerezték meg. Szintén számos fizetős helyezést ért el Atlantic City-ben és hazájában, Portugáliában. Online nagyszerű eredmények hosszú listáját tudhatja magáénak, többek között harmadik helyen végzett a 2003-as PokerStars World Championship of Online Pokeren (WCOOP).
A profi póker világától távol Luisnak több hobbija is van, mint a búvárkodás, a síelés és a hegymászás. Pihenésképpen sokat olvas, moziba jár és zenét hallgat. Szabadidejében ezen kívül különböző környezetvédelmi alapítványok munkáját segíti, és pénzügyi szakértőként is tevékenykedik.
A Team PokerStars Pro tagjaként Luis esélyt kap arra, hogy a pókervilág legnagyobb versenyein vegyen részt, és bebizonyítsa a világnak, hogy olyan erőt képvisel, amivel számolni kell – és elmondása szerint készen áll erre a kihívásra. Luis a Team PokerStars Pro tagja, online pedig ‘luismedina’ néven játszik.
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.