Mielőtt a zöld filc felé fordította volna figyelmét, a német Katja Thater lovakat tenyésztett és számos díjlovagló versenyen ért el sikereket. Egy marketing cég igazgatójaként is dolgozott, szabadidejében pedig kaszinókba járt a férje pókerjátékát nézni. Keveset tudott arról a játékról, ami később teljesen megváltoztatta az életét.
Az egyik ilyen alkalommal, amikor a férjét, Jan von Hallét nézte, Katja beült egy Stud leosztásra, amíg a férje a mosdóba ment. Bár Katja valójában még soha nem játszott azelőtt, eleget nézett el partnerétől, hogy helyes döntéseket hozzon, és megnyerte a leosztást. Ettől a pillanattól Katját hivatalosan is elkapta a póker-őrület, és azóta is játszik. Eleinte főleg a készpénzes játékokra koncentrált, azonban 2006-ban ismerős arccá vált az élő versenyeken, majd két fizetős helyet is elért a World Series-en.
Katja valódi áttörése a 2007-es évben történt meg. Márciusban a PokerStars.com European Poker Tour varsói versenyének döntő asztalára jutott, ahol az 5. helyen végzett. Ezt követően Vegas-ba utazott a World Series of Pokerre*, ahol ezúttal elképesztő benyomást tett. Egy korábbi versenyen elért kisebb nyeremény után Katja a női világbajnoki verseny döntő asztalára jutott, és az 5. helyen végzett. A sok éves Stud játék hét nappal később, a Razz versenyen hozta meg eredményét, ahol Katja tapasztalt profik mezőnyét utasította maga mögé. A pénznyereménye is hatalmas volt, azonban Katja számára sokkal fontosabb volt a karkötő és az azzal járó tisztelet. Az évet számára stílusosan zárta a Párizsban megrendezett patinás European Poker Awards, melyen Katja kapta meg az ‘„Európa legjobb női játékosa” címet. A versenyeredményein kívül Katja szintén büszke a készpénzes játékokban elért sikereire, melyekben egyébként a mai napig is rendszeresen részt vesz.
Amikor nem pókerezik, Katja a német tévében dolgozik kommentátorként és műsorvezetőként, és rendszeresen közreműködik az IntelliPokerben, a PokerStars által létrehozott online pókeriskolában. Számos más neves német játékossal együtt szintén társzerzője a „Poker Matrix” című, pókerstratégiával foglalkozó könyvnek. A kevés szabadidejét Katja a családjával tölti, valamint saját lovain lovagol.
A karkötőivel, hatalmas pénznyereményeivel és díjaival Katja Németország legnagyobb póker exportcikke, és kétségtelen, hogy további versenygyőzelmek terve lebeg a szemei előtt. Katja Thater a Team PokerStars Pro tagja, és megtalálható számos pókerváltozat készpénzes játékaiban, „KatjaThater” néven.
További információk a www.katja-thater.de oldalon találhatók róla.
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.