A Bonnból származó Johannes Strassmann a mai idők hivatásos pókerjátékosának mintapéldánya, akinek a játékos múltját a stratégiai számítógépes játék, a Starcraft fémjelzi. Mint sokan mások, ő is átváltott az online pókerre, és hamar rájött, hogy kiválóan meg tud élni a virtuális asztalok mellett keresett pénzből. Befizetett $5-t, és azóta sem kellett újra pénzt tennie a számlájára.
Miután online kitanulta a szakmát, Johannes jól kamatoztatta tudását, neki vannak a legjobb European Poker Tour eredményei a világon. Négyszer végzett a legjobb tíz között, és komoly vagyonra tett szert Európa legrangosabb élő versenysorozatán. Menetelése 2007- márciusában kezdődött, amikor az EPT 3. évadjának Grand Final versenyén Monte Carlóban megszerezte a 23. helyet, amiért $44,253 járt. Beindult a szekér, és a következő négy versenyen is a döntő asztalig jutott. Először kilencedik lett a 4. évadban az EPT Prága versenyén ($57,439), majd a hazájában rendezett EPT Dortmundon a hatodik helyet szerezte meg ($223,077). Ezt egy újabb kilencedik hely követte az EPT San Remón ($73,147), majd egy hetedik az ötödik évadban az EPT London állomáson ($221,056). Az eredmények magukért beszélnek, Johannes az egyik legismertebb és leginkább rettegett játékos az EPT versenyein, és nagyon megérett már számára egy győzelem.
Johannes ugyanannyi időt és elkötelezettséget szán a sport iránti szenvedélyének, mint a pókernek. Küzdősportot űz és rendszeresen jár edzeni, hiszen úgy gondolja, hogy a sikeres pókerkarrier záloga a megfelelő fizikai felkészültségben is rejlik. Kosarazik és futballozik is, és szívesen tölti az idejét barátaival és a barátnőjével. Úgy véli, hogy a kiegyensúlyozott és egészséges életmód nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikereket érjen el a pókerben, és az eredményeit látva ebben senki sem kételkedhet. Johannes Strassmann a Team PokerStars Pro tagja, és „J.Strassmann” néven játszik.
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| EPT Grand Final, Monte Carlo €10,000 no limit holdem | 2007. március | 23. | $44,253 |
| EPT Prague €4,700 no limit holdem | 2007. december | 9. | $57,439 |
| EPT Dortmund €7,700 no limit holdem | 2008. január | 6. | $223,077 |
| EPT San Remo €4,700 no limit holdem | 2008. április | 9. | $73,147 |
| EPT London £5,200 no limit holdem | 2008. október | 7. | $221,056 |
| EPT Grand Final, Monte Carlo €10,000 no limit holdem | 2009. április | 14. | $101,244 |
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.