Daniel Negreanu
Daniel Negreanu
Torontó billiárdtermeiben felnőve a pókeres szupersztár, Daniel Negreanu eredetileg profi snooker játékos akart lenni. Egy effajta környezetben mindig ment a közelében egy kártyaparti, és végül kíváncsisága a játékhoz vezette. Hamarosan Las Vegasba költözött, és azóta is ott él.
Daniel mindössze tíz év alatt a valaha látott legjobb élő eredményeket produkálta, ami minden idők egyik legjobban kereső versenyjátékosává tette. 1998-ban, mindössze 23 évesen ő lett az addigi legfiatalabb WSOP karkötőgyőztes, miután megnyerte a 2 000 $-os pot limit holdem versenyt. Ez volt a kezdete a WSOP* versenyein aratott hihetetlen győzelmi sorozatának, ami a mai napig nem szakadt meg. Miután 2002-ben második lett az 5 000 $-os omaha hi/lo versenyen, a következő évben ismét visszatért, hogy elnyerje második karkötőjét a 2 000 $-os S.H.O.E. versenyen. Harmadik karkötőjét 2004-ben nyerte meg a 2 000 $-os limit holdem versenyen (a 169 000 $-os nyereménnyel együtt), és szintén jól teljesített a 2008-as WSOP-n, melyen számos fizetős helyezés mellett a 2 000 $-os limit holdem versenyen megnyerte a negyedik karkötőjét is, valamint az ezzel járó 204 863 $-os díjat. Néhány hónap múlva Daniel Londonba utazott a World Series of Poker* Europe versenyeire, ahol a 10 000 ₤-os főversenyen a döntő asztalra jutott, majd 5. helyezéséért 395 024 $-t gyűjtött be. A 2009-es WSOP-n mindenki másnál többször ért fizetős helyre, ráadásul a WSOPE* következő évi főversenyén megszerezte a 2. helyet, ami 788 618 $ jutalommal járt.
Daniel a World Poker Tour versenyein is jelentős mennyiségű pénznyereményt és bajnoki címeket szerzett. 2004 végére a WPT versenyek nyereményalapjai hatalmasak lettek, és Daniel nem vesztegette az időt, kikövetelte a részét. Szeptemberben megnyerte a Borgata Poker Opent és az elképesztő, 1 117 400 $-os fődíjat, amit mindössze három hónap múlva a Five Diamond World Poker Classicon aratott győzelme követett, amivel újabb 1 770 218 $-t keresett. Ezen kívül számos további WPT döntő asztali szereplése újabb 1 443 013 $-ral gyarapította pókertőkéjét. Daniel 755 525 $-t nyert, amikor 2005-ben győzött egy WSOP* Circuit versenyen. A 2001-es évet egy hatalmas nyereménnyel kezdte, ugyanis 2. lett a PokerStars Caribbean Adventure 100 000 $-os szuper high roller versenyén, amiért 1 000 000 $-t kapott.
Daniel népszerű pókeres szerzőként is ismert, pókerrajongók milliói olvassák rendszeresen a könyveit, cikkeit és blogjait. Rendszeres szereplője számos nagy televíziós pókerműsornak - játékosként és kommentátorként egyaránt. Szabadidejében otthon pihen, billiárdozik vagy videojátékokat játszik barátaival. Szintén lelkes golfozó, és gyakran játszik magas téten más pókerjátékosokkal.
A rajongók körében rendkívül népszerű Daniel a póker világának valódi mozgatórugója. A Team PokerStars Pro tagja, online pedig a „KidPoker” nevet használja.
Látogass el Daniel hivatalos weboldalára és facebook oldalára (mindkettő angol nyelvű), ahol többet is megtudhatsz róla.
Vásárold meg Daniel könyveinek, a „ Hold’em Wisdom for All Players” (Holdem bölcsességek mindenkinek) , a „More Hold’em Wisdom for All Players” (Még több holdem bölcsesség mindenkinek) vagy a „Power Hold’em Strategy” (Agresszív holdem stratégiák) egy példányát a VIP Áruházból!
Jelentősebb eredmények:
| Verseny | Dátum | Helyezés | Nyeremény |
|---|---|---|---|
| 1998-as WSOP 2 000$-os pot limit holdem | 1998. április | 1. | 169 460 $ |
| 2002-es WSOP 5 000$-os omaha hi/lo | 2002. május | 2. | 85 400 $ |
| 2003-as WSOP, 2 000$-os S.H.O.E. | 2003. május | 1. | 100 440 $ |
| 2003-as WSOP 3 000$-osno limit holdem | 2003. május | 2. | 210 980 $ |
| WPT, PokerStars Caribbean Adventure | 2004. január | 3. | 192 270 $ |
| 2004-es WSOP 2 000$-os limit holdem | 2004. május | 1. | 169 100 $ |
| WPT Borgata Poker Open | 2004. szeptember | 1. | 1 117 400 $ |
| WPT Five Diamond World Poker Classic | 2004. december | 1. | 1 770 218 $ |
| WPT Jack Binion World Poker Open | 2005. január | 3. | 384 322 $ |
| Jack Binion WSOP Circuit verseny | 2006. január | 1. | 755 525 $ |
| WPT Five Diamond World Poker Classic | 2006. december | 3. | 592 000 $ |
| WPT Gold Strike World Poker Open | 2007. január | 2. | 502 691 $ |
| 2008-as WSOP 2 000$-os limit holdem | 2008. június | 1. | 204 863 $ |
| 2008 WSOP 5 000$-os pot limit omaha | 2008. június | 7. | 123 437 $ |
| 2008-as WSOP 10 000 ₤-os főverseny | 2008. október | 5. | 395 024 $ |
| British Columbia Poker Championship | 2008 november | 1. | 371 000 $ |
| 2009-es WSOP 2 500 $-os limit holdem | 2009. június | 2. | 138 280 $ |
| 2009-es WSOP 10 000 $-os omaha hi/lo | 2009. június | 4. | 130 401 $ |
| 2009-es WSOPE 10 000 £-os no limit holdem főverseny | 2009. október | 2. | 788 618 $ |
| PCA 100 000 $-os szuper high roller | 2011. január | 2. | 1 000 000 $ |
| WPT Championship szuper high roller | 2011. május | 3. | 448 320 $ |
Nézd meg őt: Daniel Negreanu (angolul)
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.










