Csevegési tilalmak a versenyeken

1. példa

Amikor még két játékosnál több van játékban egy versenyen, gyakran felmerülhet olyan helyzet, amikor a leosztásban résztvevő két vagy több játékosnak ugyanaz az érdeke, de ez az érdek ellentétes a versenyben levő többi játékos érdekével.

16-os szabályunk éppen azzal a céllal lett létrehozva, hogy megakadályozza, hogy a leosztásban részt vevő játékosok ebből a helyzetből hasznot húzzanak a kívülálló játékosok kárára. Egy klasszikus példa a fentiekre:

Egy holdem leosztásban már csak Ann, Bob és Charles vannak partiban. A verseny első három helyezettjének nyereménye a következőképpen alakul: az első hely $750, a második hely $450 és a harmadik hely $300. Mind a három játékos előtt pontosan ugyanannyi zseton van. Mivel mindannyiuknak ugyanannyi zsetonja van, azonos esélyük van az első, második vagy a harmadik hely megszerzésére, és mindhárom játékos várható értéke a versenyen $500, mivel ($750 + $450 + 300)/3 = $500.

A következő leosztásban Charles az első beszélő, aki dob. Ann allin megy. Bob a megadást fontolgatja. Vegyük észre, hogy ha Bob megadja, akkor (az esetlegesen bekövetkező döntetlen kivételével) vagy Ann, vagy Bob kiesik a versenyből a harmadik helyen. Ha egyikük kiesik, akkor Charles, aki már nincs partiban, mindenképpen megnyeri legalább a második helyért járó pénzt, és nála lesz a zsetonok 1/3-a. A várható érték számára a versenyen a $450-os második hely, plusz az első és a második hely nyereménye közötti különbség 1/3-a lesz. Az első és a második között $300 a különbség, így ebben az esetben a várható érték a $300 1/3-a = $100. Így az Ann vagy Bob kiesése utáni teljes várható értéke $550 lesz, ami $50-ral több mint amennyi Ann és Bob összecsapása előtt volt.

Egy szóval Charlesnak jó oka van abban reménykedni, hogy Bob megadja Ann allinjét, és neki tulajdonképpen mindegy, melyikük nyer (leszámítva azt a tényezőt, ha szerinte egyikük nehezebb ellenfél lesz).

Tegyük fel, hogy amíg Bob a megadáson gondolkodik, azt mondja Ann-nek:
–Ász-királyom van, nem is tudom, hogy mit csináljak.
–Nálam nyolcas pár van, szerintem dobd el – mondja Ann.
Ne feledjük, Charles abban reménykedik, hogy Ann és Bob allin kerül egymással, hiszen a várható értéke $50-ral emelkedik attól függetlenül, hogy ki nyer. Ha ez így van, akkor Ann és Bob együttes várható értékének $50-ral csökkennie kell, ha megvívják ezt a csatát. Ha kiderül számukra, hogy a lapjuk közel azonos értékű, akkor rájönnek arra is, hogy mindketten veszítenek a várható értékükből egy megadott allin partival. Ennek megfelelően Bob a dobást választja. Így Bob és Ann is jól jár, de Charles elveszíti azt a várható érték növekményt, amire a megadott allinnel szert tehetett volna.

A PokerStars tiltja ezt a viselkedést, azaz hogy egy játékos megvitassa lapját egy ellenféllel úgy, hogy még mások is versenyben vannak (elméletileg minden más online és élő versenyen tilos ez a viselkedés).

2. példa

A játékos nem kezdeményezhet beszélgetést a lapja erejéről bármely olyan versenyen, ahol még több mint két játékos van játékban. Például egy nagy többasztalos verseny középső szakaszában Mike hív 1000-ig, és Nancy következik. Nancy nem mondhatja azt, hogy „Elég jó a KK?”; Akár király pár van nála, akár nem, ezt tilos a chatben megvitatni. Sajnos az effajta megjegyzések gyakran hangzanak el televíziós pókerközvetítésekben. Ettől függetlenül a Póker Versenyigazgatók Szövetsége (TDA) szabályai közül a 34. pont tiltja ezt, valamint saját versenyszabályaink 19 .pontja értelmében is tilos ez a viselkedés a PokerStarson.

3. példa

A póker egyéni játék, nem csapatsport. A játékosok semmilyen tekintetben nem cselekedhetnek csapatként, egy játékos még csak nem is javasolhatja vagy említheti ezt az ötletet. Például egy többasztalos szatellit utolsó leosztásaiban egy játékos nem mondhatja, hogy: „Hé, mi lenne, ha minden partiban rádobnánk a vakokra?! Akkor a többi asztalnál esnének ki az emberek, és mi mind nyernénk helyet!" Az ilyen megnyilvánulások gyakran büntetéshez vezethetnek, ami akár a versenyről való kizárás is lehet.

4. példa

Vegyük például, hogy három játékos maradt versenyben: Roberta, Sam és Thomas. Roberta kapcsolata megszakad, és nem tud játszani. Sam és Thomas nem vitathatják meg annak a lehetőségét, hogy felváltva lopják el a vakokat, és így Roberta zsetonja egyszer csak elfogy, amíg nem tudja megvédeni a saját vakjait.

Azzal tisztában vagyunk, hogy ez egy jogos gondolatmenet, hiszen ésszerűen cselekszik Sam a gombról, ha gyakrabban emel, megtámadva így a vakokat, pláne ha tudja, hogy azok közül a vakok közül csak egyet fognak védeni. Ha Sam dob, akkor Thomas részéről is jogos a kisvakon, hogy emeljen tudva, hogy Roberta nagyvakját nem védi semmi. Azonban Sam és Thomas sem konkrétan, sem hallgatólagosan nem állapodhatnak meg abban, hogy felváltva lopják a vakokat, így ejtve ki Robertát. Felhívjuk a figyelmed arra, hogy a fentiek bármilyen szintű megvitatása Sam és/vagy Thomas számára a versenyből való kizárást jelentheti, és nyereményük egy részét is elkobozhatjuk.

5. példa

Egy knockout versenyen már csak négy játékos maradt: Alex, Michael, Jeff és Steve. Alex allin van az összes zsetonjával, tehát bármelyik ellenfele ejti ki őt, megkapja az érte járó fejpénzt.

Michael, Jeff és Steve nem állapodhat meg abban, hogy az eddigitől eltérően játsszanak annak érdekében, hogy Alex kiesésének esélyét növeljék, sőt, erre vonatkozó megjegyzéseket sem tehetnek.

Michael nem mondhat olyat, például, hogy: „Adjuk meg mind, aztán passzoljuk végig, és így kiejthetjük Alexet!”. Steve sem mondhatja azt Jeffnek, hogy „Adjuk meg, a végén meg elosztjuk a fejpénzt!”.

Mint már említettük, ez egy megfelelő lejátszás, mivel teljes mértékben ésszerű játék Michael, Jeff és Steve részéről, hogy ilyen módon növeljék esélyeiket Alex fejpénzének a megnyerésére. Ennek ellenére nem állapodhatnak meg előre semmi ilyesmiben, és meg sem vitathatják ezt a témát a chatben.

Vitás esetben a PokerStars vezetőségének a döntése véglegesnek tekintendő.

Texas Hold’em|Omaha|Omaha Hi-Lo|Stud|Stud Hi-Lo|Draw|2-7 Triple Draw|2-7 Single Draw|HORSE|Razz|8-Game Mix|Badugi
Copyright © 2001- , PokerStars. Minden jog fenntartva. Rational Entertainment Enterprises Limited, 33-37 Athol Street, Douglas, IM1 1LB, Isle of Man. License No. 7, kiadva: 2005 július. Az online szerencsejáték a Man-szigeten törvény által szabályozott tevékenység.