2009-es Aussie Millions pókerbajnokság

A 2009-es Aussie Millions során összesen 20 versenyt rendeztek a híres Crown Casinóban, amely Melbourne-ben, Ausztráliában található. A három hétig tartó versengés során több millió dollár értékű nyeremény talált gazdára és az Egyesült Államokon kívül rendezett versenysorozatok legnagyobbikán a PokerStarsról kijutó játékosok is beszálltak a küzdelembe.
A no limit holdem főverseny 681 játékost vonzott, így a nyereményalap AUD $6,810,000 lett. A nem hivatalos megnyitóünnepségen Ausztrália leghíresebb pókerjátékosa, a Team PokerStars Pro tagja, Joe Hachem elmondta, hogy szerinte ideje lenne már egy ausztrál győzelemnek, és nem is kellett csalódnia az összegyűlt helyi játékosokban.
Joe felhívására Stewart Scott adta meg a választ, aki a verseny történetében először ausztrálként lett az Aussie Millions főverseny bajnoka. A verseny első három napján nagyon visszafogottan játszott, majd az utolsó két napon sebességet váltva átgázolt a mezőny maradékán és megszerezte a bajnoki címet. A győzelemért AUD $2,000,000 ütötte a markát, ráadásul honfitársai is hálával gondolnak rá, akiket megajándékozott azzal a tudattal, hogy hazájuk első számú versenyének végre lett hazai győztese.
A Team PokerStars Pro tagja, Lee Nelson nyerte az AUD $1,000 pot limit omaha versenyt, amiért AUD $32,400-t kapott; a 2008-as főverseny győztese, Alexander Kostritsyn pedig tavalyi sikerét idén egy újabb Aussie Millionson szerzett győzelemmel folytatta, ugyanis megnyerte a nagymenők AUD $10,000-os HORSE versenyét, amiért AUD $95,000 járt.
Az Aussie Millions évről évre egyre erősebb lesz és legközelebb te is ott lehetsz, ha kijutsz online a PokerStarsról!
Lásd még:




